Budapest bár koncert Nagykanizsán

Mosolygós arcok, nagyszerű dalok, érzelmek, lazulás, boldogság – muzsika! A Budapest Bár koncertek mindenképpen az élet emlékezetes, “apró” örömei közé tartoznak – olyan események, amikre érdemes izgalommal várakozni, amikért érdemes élni. Mi a boldogság recepje? Kiváló zenészek, nagyszerű énekesek, jobbnál jobb dalok és áramló energiák. Gyere el, hozd el a barátaidat is, nyisd ki a szíved és a füled, és garantáltan több hétre való boldogsághormonnal töltekezhetsz fel!

A Budapest Bár az utóbbi évtizedek legeredetibb magyar zenei produkciója, mely szívbemarkoló és szívderítő dalok feldolgozásaival méltán vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek, a folyamatosan frissülő és szerethető repertoárnak, és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. A Budapest Bár mára tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik, a világszinten is kiváló zenészek és az elsővonalbeli, tapasztalt, közönségkedvenc énekesek miatt lett mára az egyik legkeresettebb koncertzenekar. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, swing, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra. Különleges zenei élményként, tökéletesen házasítják a különböző stílusokat.

A Budapest Bár vezetője Farkas Róbert virtuóz, sokoldalú talentumú hegedűművész. Az 5 kiváló zenész mellett 12 állandó tagja, énekese van a csapatnak, akik közül az egyes fellépésekre elfoglaltságuktól függően válogatnak. A jelenlegi énekesek: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár – Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián és Tóth Vera.

A Budapest Bár 2019. végén lett 12 éves. A 12 év alatt 10 albumot, valamint egy „BEST OF” lemezt jelentettek meg. Ez alatt az idő alatt a zenekar megközelítőleg 1000 koncerten adott különleges zenei élményt sok százezer embernek. Koncertjeik szármázastól, kortól, nemzettől függetlenül zsigeri szinten érintik meg, szórakoztatják és töltik fel élményekkel a hallgatóság lelkét.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból. Kortalan örömzene ez nyitott füleknek!

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

Énekesek: hamarosan!!!

www.budapestbar.hu
www.facebook.com/budapestbarband
www.youtube.com/budapestbar
https://instagram.com/budapest_bar

2020. szeptember 24.
19:00

Hevesi Sándor Művelődési Központ

5500 Ft-tól

Részletek

Mi az a Kanizsa Kártya?

A Kanizsa kártya Nagykanizsa Megyei Jogú Város által kibocsátott kártya,
amely különböző kedvezményeket biztosít a nagykanizsai polgárok részére.

Célja, hogy a kártyatulajdonosok számos kedvezményhez jussanak az
egyes önkormányzati intézmények, illetve vállalkozások szolgáltatásainak
igénybevétele esetén. 3 önkormányzati intézmény mellett 63 kanizsai üzlet,
illetve szolgáltatást nyújtó vállalkozás biztosít 5-10-20, sőt 50%
kedvezményt. A teljes lista: http://www.kanizsakartya.hu/

Kik igényelhetnek Kanizsa kártyát?
A kártyát minden olyan nagykanizsai lakos megvásárolhatja, aki állandó
nagykanizsai lakóhellyel rendelkezik. Az igényléshez csak a személyi
igazolvány és a lakcímkártya szükséges, valamint a kártya 2.000 Ft éves
díjának befizetése, nyugdíjasok esetén 1.000 Ft.

Mennyi idő alatt készül el a kártya?
A kártya nyomdai előállításának ideje: 2-3 hét.

Információ a kártya hosszabbításáról
Kanizsa kártya a kiállítás napjától számított 1 évig érvényes, érvényességi dátuma a hátlap jobb felső részén található.
A hosszabbítás díja a korábbi kártyaigénylésnek csupán 50%-a, ami 1.000 Ft-ot jelent.

Igénylés helye:
Tourinform Iroda
Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.
Tel.: +36 93/ 313 285; +36 20/ 298 26 18
E-mail: nagykanizsa@tourinform.hu
Honlap: http://tourinformnagykanizsa.hu

Miért érdemes bérletet venni?

- Az érvényes Kanizsai Kártya birtokosok 20 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá a bérlethez.

- Bármely színházi bérlet felmutatásával 15 százalék kedvezmény jár a Kanizsa Centrumban található Libri Könyvesboltban.

- Nálunk a néző biztonságban érezheti magát, hiszen nézőtéri légkezelő egységünkbe egyedi UV-C germicid lámpát építtettünk be, mely elpusztítja a levegőben szálló kórokozókat (vírus, baktérium, gomba és azok spórája).

Megszakítás