Gyárfás Mikós – Szabó Tamás: TANULMÁNY A NŐKRŐL – zenés vígjáték

„A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De ha már belepték a Földet, miért nem azért élnek, hogy megértsék a női lélek mélységeit?” – filozofál az író, aki tanulmányt ír nőkről. S így gondolja az a három nő is, aki úgy dönt elég volt és ideje lapátra tenni a házas életet. Az elhatározás akkor lesz igazán érdekes, amikor a férjek a fenyegetőzést komolyan veszik és a csinos válóperes ügyvédnő láttán hajlanának is a dologra.
De mi történik, ha egy nő megkapja az élettől azt, amire vágyott?

Játssza: Ágoston Péter, Gubik Petra, Schlanger András, Bacsa Ildikó, Ozsgyáni Mihály, Tarpai Viktória, Házi Anita, Sikó Koppány

Rendező: Kis Domonkos Márk

Bemutatja: Zenthe Ferenc Színház

Mi az a Kanizsa Kártya?

A Kanizsa kártya Nagykanizsa Megyei Jogú Város által kibocsátott kártya,
amely különböző kedvezményeket biztosít a nagykanizsai polgárok részére.

Célja, hogy a kártyatulajdonosok számos kedvezményhez jussanak az
egyes önkormányzati intézmények, illetve vállalkozások szolgáltatásainak
igénybevétele esetén. 3 önkormányzati intézmény mellett 63 kanizsai üzlet,
illetve szolgáltatást nyújtó vállalkozás biztosít 5-10-20, sőt 50%
kedvezményt. A teljes lista: http://www.kanizsakartya.hu/

Kik igényelhetnek Kanizsa kártyát?
A kártyát minden olyan nagykanizsai lakos megvásárolhatja, aki állandó
nagykanizsai lakóhellyel rendelkezik. Az igényléshez csak a személyi
igazolvány és a lakcímkártya szükséges, valamint a kártya 2.000 Ft éves
díjának befizetése, nyugdíjasok esetén 1.000 Ft.

Mennyi idő alatt készül el a kártya?
A kártya nyomdai előállításának ideje: 2-3 hét.

Információ a kártya hosszabbításáról
Kanizsa kártya a kiállítás napjától számított 1 évig érvényes, érvényességi dátuma a hátlap jobb felső részén található.
A hosszabbítás díja a korábbi kártyaigénylésnek csupán 50%-a, ami 1.000 Ft-ot jelent.

Igénylés helye:
Tourinform Iroda
Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.
Tel.: +36 93/ 313 285; +36 20/ 298 26 18
E-mail: nagykanizsa@tourinform.hu
Honlap: http://tourinformnagykanizsa.hu

Miért érdemes bérletet venni?

- Az érvényes Kanizsai Kártya birtokosok 20 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá a bérlethez.

- Bármely színházi bérlet felmutatásával 15 százalék kedvezmény jár a Kanizsa Centrumban található Libri Könyvesboltban.

- Nálunk a néző biztonságban érezheti magát, hiszen nézőtéri légkezelő egységünkbe egyedi UV-C germicid lámpát építtettünk be, mely elpusztítja a levegőben szálló kórokozókat (vírus, baktérium, gomba és azok spórája).

Megszakítás